Részlet a Tasnádi könyvből...

"Közeledett Papp Laci, a háromszoros olimpiai bajnok bokszlegenda hatvanadik születésnapja 1986. március 25-én, és szervezni akartam a tiszteletére egy párhuzamos eseményt, amely egyszerre zajlott volna Bécsben és Budapesten. Papp Lacit az osztrákok is nagyon szerették, talán még jobban, mint a magyarok, mert a profimérkőzéseit mindig a bécsi Stadthalléban vívta. Bementünk az OTSH-ba Buda elvtárshoz, akinél nem jártam azóta, hogy kihajított onnan, de bíztam benne, hogy Papp Lacinak van akkora tekintélye, hogy fogad bennünket. Fogadott is, én pedig előadtam a tervet, hogy egyszerre zajlik majd mindkét helyszínen egy-egy bokszgála Európa aktuálisan nyolc legjobb nehézsúlyú ökölvívójával, akik közül három történetesen magyar. Lacit repülővel visszük át egyik helyszínről a másikra. Felvettük a kapcsolatot Sylvester Stallone menedzserével, és igent mondtak. Megkerestük Belmondót, aki annyira tiszteli Papp Lacit, hogy azt mondta, ingyen is bármikor, bárhova. Annyira rajongott érte, hogy egyszer egy világversenyen, amikor én is tagja voltam az utazó küldöttségnek, odajött Papp Lacihoz, és kezet csókolt neki. Papp Laci fantasztikus ember volt, soha senkivel nem találkoztam, aki rosszat mondott volna róla. Én is nagyon kedveltem, gyerekkorom egyik legnagyobb hőse volt, ezért szerettem volna méltóképpen megünnepelni a születésnapját. Kitaláltam, honnan szerzek pénzt erre a világraszóló show-ra, már csak egy miniszteri ámen hiányzott hozzá.
– És a Laci mit fog kapni ezért? – kérdezte Buda elvtárs.
– Négyszázezer forintot – feleltem büszkén.
– Micsoda? – hűlt el. – Négyszázezret? Tudja, mennyi pénz az? Van fogalma róla, hány évet kell azért egy munkásnak melóznia?
– Mit számít az? Papp Laci nem munkás.
Nem kaptuk meg az engedélyt. Akkor döntöttem el, hogy elég volt, lelépek ebből az országból..."